Három egymástól független orvos ugyanazt mondta a kérdéssel kapcsolatban. Még soha, egyetlen gyerek sem élte túl ezt a rendellenességet. Mindemellett a terhesség ilyenformán az én egészségemet is veszélyeztette, az én egészségügyi kockázatom is hétszeresére nőtt. Robin Colleen Iszonyúan akartuk Grace-t – 4 évig próbálkoztunk, 3 lombikprogramot végigcsináltunk, és többször ültettek be fagyasztott embriót is. Nagyon figyeltünk a terhesség alatt. Megnéztük az örökbefogadás lehetőségeit is. Szeretném, ha mindenki tudná, hogy az a döntésünk, hogy a terhességet megszakítsuk 21 hetesen és 5 naposan, kizárólag szeretetből született, és iszonyúan nehéz volt. Azt akartuk, hogy Grace-nek ne legyen fájdalma, ne szenvedjen, és ez volt a lehető legkevésbé fájdalmas opció. A testi és lelki szenvedést magunkra vállaltuk helyette. Elvágták a köldökzsinórját az abortusz előtt, hogy biztosan ne verjen már a szíve, és olyan békésen történjen minden, amennyire lehetséges. Viszont Missouriban könnyebb fegyverhez jutni, mint egy abortuszt elvégeztetni, és a törvényes eljárás ilyenkor a legsértőbb, legbántóbb folyamat, amit valaha át kellett élnem.
Kiskunmajsa Keresés a megadott település(ek) környékén is:
GPS. Koordináták: 47˚ 07´ 06"; 17˚ 57´ 52" Üzemeltető: Kádártai …