Az ablaknál lenne az ülőrész, a munkaállomás, a tévé és a könyvespolc egy közös médiacenteren (lásd hangulati tábla lent), az ajtó felől pedig az étkezőasztal és a tálaló. A háló felé eső ajtót meg is lehet tartani (a gyerek később élvezné a körbefutkosást…), nagyobb lehetne a tér kitárt ajtókkal, viszont ha meg is hagyjuk az ajtónyílást, akkor inkább tolóajtóra kellene cserélni (lásd az alaprajzon, kissé összegabalyodik a három ajtó nyitott helyzetben! ). És akkor néhány hangulati terv, kevéssé helyigényes, megfizethető és elérhető bútorokból: Nappali részen: laptop asztal, fotellel, 3 személyes kanapé, lábtartóval, dohányzó asztal, médiatároló, szőnyeg. Panel-probléma: a csillár helye! Figyeljünk arra, hogy a csillárnak az ülőrész közepe felett kell lennie. Ha nem ott van a csatlakozás, akkor inkább ne tegyünk fel klasszikus mennyezeti lámpát, válasszunk helyette több égős spotlámpát, illetve a lerakó asztalokra helyezzünk asztali lámpát, vagy használjunk állólámpát, a munkaállomásnál és a médiacenternél pedig helyi világítást.
Erre egy-két ponton rácáfoltunk, így került antracit szürke falszín a nappaliba, gigantikus méretű kanapé, kényelmes étkezőbútor, ami a Megrendelők legnyomatékosabb kérése volt. Ezt rejtett tárolókkal, a szekrénysorok száműzésével, és apró kisbútorokkal kompenzáltuk. Előnye ezeknek a lakásoknak, hogy sokban eredetileg is megtalálható egy gardrób helyiség, melyet egyedileg rendeztünk be. Saját tervek szerint, egyedi igényre szabva készítette el az asztalos a polcozást, így kaptak helyet benne kiegészítő tároló fakkok, cipőtartó, valamint ruhalift, a hely maximális kihasználásával. Mindezeket megelőzően elsődleges teendőnk volt, hogy az összes-, a 70-es években beépített-, a mai kor elvárásai szerint felesleges ajtót, falszakaszt kivegyünk, amire semmi szükség nincs, és amit statikailag megenged az épület. A nem tartó falak esetében, statikai engedélyhez nem kötött falbontást el lehet végezni. Jelen esetben az eredetileg ajtókat keretező falrészek kibontásra kerültek, így optikailag megnöveltük a teret a közlekedőkben, valamint a fény útját sem korlátozza a felesleges beépítés.
Elsősorban az étkezőbe tennék egy szép tálalót, illetve az asztal VAGY a székek lehetnének régiek! Ha nincs kéznél saját darab, akkor például nézhetünk a Vaterán pl. Bonanza tálalót, átfestés után remek darab lehet! Lásd a lenti szék (forrás: Kicsi Ház). Mivel a tér korlátozott – bár nem kicsi! – próbáljunk olyan bútorokat találni, amik a szobában több funkciót is betölthetnek: Vegyünk kényelmes székeket, karosszékeket az étkezőasztalhoz, amik alkalmasint a fotelt is pótolhatják. A kanapéhoz válasszunk lábtartót, ami egy vendégségnél tálcával kisasztalként is működhet, de akár külön ülőhelynek is megfelel. Jók a többrészes "dohányzó asztalok", így a darabokat a kanapé mellett is használhatjuk lerakó asztalként. Előnyös, ha a kanapé vendégággyá nyitható. Az étkező asztal alaphelyzetben legyen 4 személyes (kb. 150×80 cm), amit hat személyesre lehet nyitni (200×80 centi). Vegyünk összecsukható pótszékeket, amik akár dekorálhatják is a szobát! Milyen lenne mindez egyben? Kényelmes, lakható!