Nagyon fontosnak tartom a fiatal generáció oktatását, hiszen úgy gondolom, hogy a változást nem mi felnőttek fogjuk meghozni, hanem a fiatalabb generáció. Kisgyermekem nagyon ügyesen, tudatosan használja szükség szerint a szelektív kukát, mindent teljesen természetesnek vesz. A Cibi termékeit különböző rendezvényeken már láttam, hiszen nagyon sok helyen megfordul: így vásárolni nem csak online, hanem személyesen is lehet a márkánál. Egy picit a márkáról: A Cibi-t, és a Cibi Újratasakot Czibolya Kata álmodta meg, és ő is nevezte el újraszalvétának 2014-2015 telén. Kisgyermekes Édesanyaként kereste annak lehetőségét, hogy miként is tud környezetbarát, biztonságos és szép megoldást a rágcsálnivalónak, továbbá a szendvicseknek, amelyeket gyermekeinek készített össze. Ötletét felkarolta, és üzleti vállalkozássá tette Rella, akit ekkor tájt ér annyi impulzus, hogy úgy érezte: a Földnek sürgősen változásra van szüksége, és ehhez szemléletváltoztatás szükséges. Ami elsőként feltűnt, hogy óriási a színválaszték: itt mindenki megtalálja a Neki megfelelőt, ettől nem kell aggódni.
Hát akkor gondoltam tél ide vagy oda, jó lesz egy gin... Hogyan járjunk el, ha pont nincs otthon szárított pajzstetű meg alumíniumsó. Meg még egy csepp pektin-metilészter se. Csak tej meg gyümölcslekvár. Ha magunknak készítjük a (gyümölcs)joghurtunkat, konyhai és nem üzemi körülmények között, nem kell megyéken, országokon á... Vendégposzt Bartek Katától a ReceptGuru háziasszonyátó l. FORRÁS: RECEPTGURU Nálunk otthon dübörög az édesburgonya láz, szívem szerint akár minden nap ennék valamilyen formában. Étteremben egyik első dolgom, hogy megnézzem az étlapon választható e esetleg köretnek. És hogy... Nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg a döbbenetem - ide nem illő szavak nélkül ("csúnya szó! 100 forint! "). 2018. október 20. Ilyen-olyan oknál fogva vásárolnom kell a 6 éves fiamnak egy csomag Lego Technic-et. Nagy hegyeket nem akarok megmozgatni, hazafele útba esik eg... FORRÁS: RECEPTGURU Nálam mindig szokott lenni valami ropogtatni való, ha utazás közben, vásárlás közben, vagy az irodában ülve megéheznék.
- Aki iskoláskorú gyermek(ek) édesanyja, édesapja vagy, aki reggelente uzsonnát gyárt a poronty(ok)nak. - Aki munkahelyre magad által készített elemózsiát viszel. - Aki keresi a tökéletes (egyedi, minőségi értelmes & használható) ajándékot szülinapra, karácsonyra, akármibármire és képtelen azonosulni az "Üdvözlet Hajdúszoboszlóról" porcelán malaccal. - Aki szereted a dizájnos, menő cuccokat és odafigyelsz arra is, hogy mit és miből eszel. - Aki túrázol, kirándulsz, utazol és az ételcsomagolásban is a technikai felszerelést keresed. - Aki egyszerűen "csak" nyitott vagy az ÚJRA! HOGYAN? ÍGY! - Töltsd meg mindenféle finomsággal! Mivel belső anyaga vízálló, ezért jól elbírja a felcikkezett zöldségeket, gyümölcsöket. - Használat után nyisd ki/fordítsd ki, rázd ki! Ha kicsit nagyobb a baj, mosogatószivaccsal a belső felületét töröld le vagy öblítsd le! - Ha nagy a baj, akkor dobd be a mosógépbe a többi holmival, 30°C-on mosható. - Töltsd meg újra! Így néz ki mindez a gyakorlatban: Mérete: 28x28 cm.
A cipzárral könnyen visszazárható, nem szóródik ki a tartalma. Tisztítása nagyon egyszerű: csak ki kell fordítani és nedves ruhával könnyedén le lehet törölni. Nemcsak élelmiszer tárolására használható. Kiválóan alkalmas például cumira rákattant gyermekek cumi-kollekciójának tárolására, szállítására. MIÉRT? KINEK? HOGYAN? HOL? MERT...... mindig kéznél van. Töltsd meg az ÚJRATASAKot bármilyen nem romlandó rágcsálnivalóval és dobd be a táskádba. Ha megéhezik a gyerek (vagy te. pláne, ha apa vagy. ) a játszón, kincset ér. NEKED! Aki iskoláskorú gyermek(ek) édesanyja, édesapja vagy, aki reggelente uzsonnát gyárt a poronty(ok)nak. Aki munkahelyre magad által készített elemózsiát viszel. Aki szereted a dizájnos, menő cuccokat és odafigyelsz arra is, hogy mit és miből eszel. Aki keresi a tökéletes (egyedi, minőségi értelmes & használható) ajándékot szülinapra, karácsonyra, akármibármire és képtelen azonosulni az "Üdvözlet Hajdúszoboszlóról" porcelán malaccal. Aki szereted a Földet, amin élsz és eleged van az egyszer használatos, környezetszennyező megoldásokból (műanyagzacskó, műanyagdoboz).
Tegyél a környezetedért! A Cibi honlapján a termékeket könnyedén, egy kattintással meg tudod vásárolni! Írta és fényképezte: Anita Kikapcsolódok blog