- Ha Jézus Krisztusnak kiszolgáltattuk magunkat, nem kell törődnünk azzal, ami ér, akár igazságos az, akár igazságtalan. Jézus így szól: "Folytasd csak hűségesen, amivel megbíztalak, és én megőrzöm az életedet. Ha magad próbálod védeni magadat, kimozdulsz az én oltalmamból. " Ebben a tekintetben még a legkegyesebb élet is istentelenné válik: nem hiszünk Istenben; józan eszünket ültetjük a trónra, Isten nevét pedig csak hozzá csatoljuk. Saját értelmünkre támaszkodunk, ahelyett, hogy egész szívünkkel Istenben bíznánk (Péld 3, 5-6). A kiadványhoz kapcsolódó jogok tulajdonosa az Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió.
Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? (Róm. 8. 31).. nevét Immanuelnek nevezik, a mi azt jelenti: Velünk az Isten. (Mt. 1. 23) Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (Jn 3. 16) Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam. (Jn. 14. 6) Írj nekünk, lépj kapcsolatba velünk!
Építő gondolatok | Joel Osteen 2011. október 07. 55, 9 Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál. (Ézsaiás) Egy alkalommal másik városban kellett volna tanítanom, ami körülbelül harminc perc autóval. Időben elindultunk, azonban egy baleset miatt teljesen leállt a forgalom az autópályán. Teljesen kilátástalannak tűnt, hogy odaérjünk, és felhívtam az alkalom szervezőjét. Mivel nagyon nagyszabású eseményről volt szó, az illető azonnal intézkedett, és egy rendőrautó sietett a segítségünkre. Az egyik rendőr átszállt az autónkba és átvette a vezetést. A leállósávon hajtott mindaddig, amíg el nem hagytuk a baleset helyszínét, majd pedig besorolt a rendes sávba, de jóval gyorsabban hajtott megengedett sebességnél. Útközben több rendőrautó mellett is elhaladtunk, de egyikük sem állított meg, hanem egyszerűen csak intettek az autónkban ülő társuknak. Azért hagyhattuk figyelmen kívül a törvényt, mert maga a "törvény" vezette az autónkat.
Te vagy a SZENTSÉGES ÚR ISTEN! Te vagy AZ ISTEN MINDENEK FELETT Az EGYETLEN, aki csodákat művelsz! Te vagy ERŐS, Te vagy a NAGY, Te vagy a FELSÉGES, Te vagy a MINDENHATÓ! Te vagy ÉGNEK és FÖLDNEK SZENTSÉGES ATYJA és KIRÁLYA! Te vagy a HÁRMAS És EGY, Az ÚR! Te vagy az ISTEN MINDENEK FELETT! Te vagy a JÓSÁG, az ÚR, Az ÉLŐ és IGAZ ISTEN! Te vagy a SZERETET! Te vagy a BÖLCSESSÉG, Te vagy az ALÁZATOSSÁG, Te vagy a BÉKETŰRÉS, Te vagy a SZÉPSÉG, Te vagy a BIZTONSÁG, Te vagy a BÉKESSÉG, Te vagy az ÚR! Te vagy a REMÉNYSÉGÜNK, Te vagy az IGAZSÁG és a MÉRTÉKLETESSÉG, Te vagy MINDEN GAZDAGSÁG! Te vagy a GYENGÉDSÉG! Te vagy a mi VÉDŐNK, A mi OLTALMAZÓNK és VÉDŐBÁSTYÁNK! Te vagy a mi MENEDÉKÜNK és ERŐSSÉGÜNK! Te vagy a mi HITÜNK, REMÉNYÜNK és SZERETETÜNK Te vagy a mi LELKÜNK ÉDESSÉGE! Te vagy a VÉGTELEN JÓSÁG, a NAGY és CSODÁLATOS ÚR ISTEN! A MINDENHATÓ, JÓSÁGOS, IRGALMAS, És a mi MEGVÁLTÓNK! Ámen IMÁDSÁG A SZENTLÉLEKRŐL Adj nekünk Uram látó szemet, Szerető szívet, és mély lélegzetet! Amikor látó szemet kérünk tőled, Ezért könyörgünk: Add a Te szemed, Hogy mint Te, úgy lássuk a világot, Az embereket és történelmüket, És a magunk élete történetét.
Mindenek felett álló Isten "Mert aki hegyeket formál, és szelet teremt, aki tudtára adja szándékát az embernek, aki hajnalt és alkonyatot alkot, és a föld magaslatain lépked, annak neve: az Úr, a Seregek Istene. " Ámósz próféta tömören, de nagyon lényegre törően mutatja be Istent, mint aki a természet, a bölcsesség és tudás, valamint minden hatalmak felett álló Úr. Röviden mondva, nincs felette álló hatalom sem földön, sem mennyekben, sem pedig az egész univerzumban. Ő teremtett mindent, Ő tart fenn és működtet mindent. Ő az élet forrása és fenntartója. Mindazok, akik benne hisznek és neki szolgálnak mindenek leghatalmasabb Urának védelme alatt állnak. Jó időnként tudatosítani magunkban, hogy kinek is szolgálunk. Egy olyan Úrnak, a Seregek Istenének, aki előtt nincs lehetetlen. Ő nem csak a világegyetemet képes irányítani, hanem a mi életünket is. Nagyszerű hír, hogy a Benne hívők életének minden eseményét a Seregek Ura tartja ellenőrzése alatt. Így van ez a nyugis napokon, de a kihívásokkal és terhekkel teljes napokon is.
első sorban Mindenek előtt – miért? Az írás arra való, hogy gondolatainkat, mondanivalónkat lejegyezzük vele. Ami lényeges, az valójában a megfogalmazott állítás, vélemény, nem pedig az, ahogy megjelenik. De ha már csak a megformálásra tudunk figyelni, mielőtt kritikus megjegyzést tennénk, érdemes gondolkodni is. A politikai blogokról szóló cikkünkben bukkant fel a Fontosság, mindenek előtt! közcím. Egy komentelőnk nemsokára meg is jegyezte: "Mindenek előtt" egy magát komolyan vevő nyelvi oldalnak érdemes lenne a "mindenekelőtt" szót helyesen írni. Megjegyzését annyira fontosnak érezte, hogy fél nap múlva visszatért, hogy megnézze, figyelembe vettük-e intelmeit. (Amúgy egyébként ritkán szólal meg: először és az esetet megelőzően utoljára egy évvel korábban, amikor hasonlóan fontos megjegyzést tett. ) Ezúttal a következőket írta: Látom, szó nélkül törölték a kérdéses szót. Mesteri megoldás. Azt nem tudjuk, mi baj van azzal, ha valaki úgy javít egy helyesírási hibát, hogy a hibásan írt szót kitörli vagy másra cseréli.
Oswald Chambers- "... a születendőt is szentnek hívják, Isten Fiának... " (Lk 1, 35). Van-e arra lehetőség, hogy Isten Fiának szent ártatlansága és egyszerűsége és az Atyával való egysége megvalósuljon énbennem, ha Ő megszületik az én halandó testemben? Ugyanaz történik meg minden szent életében is, ami akkor történt, amikor Isten Fia történelmileg megjelent ebben a világban. Isten Fia bennem csak Isten közvetlen cselekedete által születhetik meg, tehát én Isten gyermeke vagyok, és így gyakorolnom kell a gyermek jogát, hogy mindig szemtől szemben legyek Atyámmal. Mondom-e állandóan józan ész szerinti életemnek: "Miért akarsz engem Atyámtól elfordítani? Hát nem tudod, hogy nekem azokkal kell foglalkoznom, amelyek az én Atyám dolgai? " (Lk 2, 49). Bárhogyan alakulnak is a körülmények - ennek a szent, ártatlan, örök gyermeknek kapcsolatban kell lenni Atyjával! Eléggé egyszerű vagyok-e ahhoz, hogy ennyire egy legyek az Úrral? Élhet-e bennem a maga csodálatos módján? Isten is látja-e, hogy Fia kiformálódik bennem, vagy szépen félretoltam Őt?