Az 1-es terminálon 2008-ban megnyílt a világ első repülőtéren belüli pillangókertje, amely több, mint 1000 példánynak ad otthont. A valaha legtöbbet díjazott reptérré 2015 júniusában vált a Changi, amikor megkapta az ötszázadik "legjobb repülőtér" elismerést. A még újabb, 4-es terminál 2017-ben nyílt meg, 16 millió utast képes kezelni egy évben, így a repülőtér összesített kapacitása évente 82 millió utas lett. Mint fentebb említettük, 2019 áprilisában pedig megnyitott Changi legmodernebb épületkomplexuma, a Jewel elnevezésű bevásárló- és szórakoztatóközpont. Ezzel nemcsak az utasok, de a lakosság számára is vonzó helyszínné vált, hiszen repülőjegy nélkül is látogatható. Képek forrása: Changi Airport, a teljes idővonal itt nézhető meg.
A tervező maga is elismerte, hogy az épület összhatásban "túlságosan indus" hatást kelt. Reissmann Károly művei díszítették az épületbelsőt, amit 1920 végén lemeszeltek. Csak töredéke maradt meg az alkotásának.