100 kérdés 100 felelet: ami a hobbinyúl-tartásról tudni kell - Dr. Jekkel Gabriella - Google Könyvek
A mellső végtagok viszonylag rövidebbek, egyenesek, a nyúl testét a talaj fölé emelik. Egyéb ugró mozgással közlekedő állatfajokhoz képest (ugróegerek, kenguruk) viszonylag jól fejlettek. Ennek oka, hogy a nyulak ásnak és például tisztálkodásra is intenzíven használják mellső lábaikat. A hátulsó végtagok nagy combizomfelülettel rendelkező, erős testrészek, összetéveszthetetlen faji bélyegei minden nyúlféle fajnak. Talpon járó állatok, a talajjal érintkező lábfelület megfelel az emberének. Rövid, inas, szikár alsó lábszár és erős combok alkotják a hátsó végtag többi részét. A végtagok rövid ujjakban és erős karmokban végződnek. A nyúl apró, bolyhos farka egyenes, általában a tomporához simul, mert fenntartva hordja. A nyúlkommunikációban játszik szerepet, például az udvarló baknyúl billegeti. [4] Táplálkozása A növényeket igen nehéz megemészteni, főleg a növényi sejtfalakat alkotó cellulózt, ezért a házinyúlnak különleges "emésztőkészüléke" van. A nyulaknak a megevett táplálékot főleg a vakbelükben mikrobiális segítséggel kell lebontaniuk, így a gyomruk aránylag kicsi – itt történik a könnyen emészthető tápanyagok lebontása és felszívódása - a vakbelük jól fejlett.
A nyulak szeme viszonylag nagy, periférikus látásuk oldalra kiváló. Jellegzetesen hasadt "nyúlajkuk", állandóan mozgó orrocskájuk egyedi és mulatságos látvány. Az orrmozgatás, szaknyelven orrjáték a szaglás elősegítésére, de kommunikációra is szolgál. A nyulak álla alatt található egy mirigy, amelynek váladékával megjelölik (álldörzsöléssel) a sajátjuknak ítélt dolgokat. Ez a szag az ember számára nem érzékelhető. A nyulak nyaka igen rövid, szinte átmenet nélkül illeszkedik a törzshöz. A nyúl mellkasa széles és mély, a háta széles és jól izmolt, mely az ugráló helyváltoztatáshoz nélkülözhetetlen. A hát erősebben vagy gyengébben, de minden esetben ívelt. Az arányos törzs háromszor olyan hosszú, mint a nyúl szélessége, de itt is lehetnek kivételek. A nyúl hasa feszes, 3-4, ritkán 5 pár csecsbimbója van. A törzs rejti a belső, életfontosságú szervrendszereket: a keringési-, légzési-, emésztési- valamint a szaporító szervrendszereket. A házinyúl végtagjai, a mellső és a hátsó lábak jellegzetesen az ugráló helyváltoztatás céljára módosultak, szorosan a testhez simulnak.
Viszont a vakbélből az alaposan megemésztett, vitaminokkal és fehérjékkel teli táplálék a vastagbelükbe kerül, majd távozik szervezetből. Ezt a nyúlnak újra el kell fogyasztania. Meg is teszi, általában az éjszakai órák valamelyikében, teljes nyugalom esetén. Ezt szaknyelven cökotrófiának nevezik. A lágy bélsár szőlőfürtszerű, kicsi, lágy, a nyúl közvetlenül a végbeléből az ajkaival szedi ki és egészben nyeli le. Ez létfontosságú számára, a vitamin - ásványi anyag- és fehérjetartalom végett, e nélkül elpusztulna. A valódi bélsár a klasszikus, mindenki által ismert nyúlbogyó.
Amikor a kutya kergeti, akár 70 km/h sebességre is képes, 2 méter magasra és 2, 7 méter távolságra tud ugrani. Ha a szükség úgy hozza, jól úszik. Nyugodt körülmények között inkább lassú állatnak mondhatnánk, kényelmesen ugrálva mozog, erejét a menekülésre tartogatja. Nagyon területhű, még a körvadászatok idején is visszatér egy idő után megszokott tanyahelyére. Főképpen szürkületi és éjszakai állat, de a már január-februárban zajló párosodása idején nappal is láthatjuk a mezőn egymást kergető nyulakat vagy a kanokat, amint szembefordulva és fel-felugorva verekednek egymással. A nőstény 42-43 napi vemhesség után 1-3 kölyköt ellik. A kisnyulak már születésükkor szőrösek, látnak, és a természet különös ajándékaként az első napokban szinte teljesen szagtalanok. Egyenként lapulnak a fűben, ahol még az éles szimatú róka vagy a görény is elmehet mellettük anélkül, hogy észrevenné őket. Lábaik rövid idő alatt megerősödnek, ettől kezdve a rejtőzködés és a gyors futás a fegyverük, az egyetlen esélyük a túlélésre.
Míg a mezei nyúl kicsinyei nyomban a "mély vízbe" kerülnek, a föld alatt tanyázó üregi nyúl, éppen viszonylag biztonságos rejtekhelye miatt, megengedheti magának azt a "luxust", hogy zárt szemű, csupasz, eleinte teljesen magatehetetlen utódokat hozzon a világra. Az üregi nyúl is barna színű, de jóval kisebb az előbbinél, súlya csak 1-3 kg. Fülei viszonylag rövidek, a hegyi rész nem fekete. Bokros domboldalakon, laza talajú ritkás erdőkben tanyáznak, rendszerint kolóniákban, több állat él egymás közelében. Föld alatti járataik akár 3 méter mélyre is vezethetnek, és ha a bejárat körül tartózkodó állatok veszélyt sejtenek, egy figyelmeztető dobbantás után valamennyien a lyukakba menekülnek. Főként szürkület idején és éjszaka járnak ki, de háborítatlan környéken nappal is előbújnak. Akár a mezei nyulak, kizárólag növényi táplálékkal élnek, füveket, rügyeket, leveleket esznek, télen, különösen magas hó idején, a bokrok ágain a kérget is megrágcsálják. A nőstény vemhességi ideje 28-31 nap, évente 4-7 alkalommal 4-6 kölyköt ellik.
A középkorban a nemesi kastélyok kertjeiben, vadaskertekben éppen úgy megtalálhatóak voltak a nyulak, mint a szerzetesek kolostoraiban. A tartási körülmények és a felhasználás alapvetően nem változott: a szerzetesek böjtös eledelként fogyasztották a rómaiak csemegéjét. Ekkoriban kezdődött a házinyulak fajtáinak kialakulása. Angliából igen nagy testű, lógó fülű "istállónyulakról" érkezik hír, Flandria szintén nagy testű nyuláról, a 12 kg-ot is elérő Angevinről híres. [1] Délkelet-Ázsia ( Thaiföld) kolostoraiban "ezüstszínű" nyulakat tenyésztenek buddhista szerzetesek. A nyulak már nem mentek különlegességszámba: megjelentek a szegényebb családok, a köznép vidéki istállóiban, portáin is. A városiasodás egész folyamata alatt és az Európán kívüli földrészek gyarmatosítása során az emberek magukkal vitték a kis helyen is tartható, olcsón takarmányozható nyulaikat élelemforrásként, de állatszeretetből is. A 19. században a tenyésztési kedv magasra csapott a nyúltartók köreiben. A már meglevő különféle típusú nyulakból és a spontánul jelentkező küllemileg elváltozott (lógó fül, hosszú vagy rövid szőr stb. )
Európában három nyúlfaj él, kettő közülük hazánkban is megtalálható. A havasi nyúllal (Lepus timidus) legközelebb az Alpokban találkozhatunk, de a jól ismert mezei nyulat (Lepus europaeus) akár az autó vagy a vonat ablakából is megfigyelhetjük az útmenti szántókon vagy legelőkön. Az üregi nyúl (Oryctolagus cuniculus) a házi nyúlfajták őse, a föld alatt készít vackot magának. Ahol előfordul, többnyire gyakori, és különösen a hajnali és alkonyati órákban lehet találkozni vele. A barna bundájú, hosszú fülű mezei nyúl közismert állat. Füleinek hegyi része fekete, hosszú bajuszszálai fehérek, nagy szemei barnák, farka felül feketés, alul fehér színű. A nőstények általában valamivel nagyobbak, mint a hímek, elérhetik a 7 kilós súlyt is. A mezei nyúlnak nagyon sok természetes ellensége van, élete egyetlen nagy menekülés. Bundájának színezete azonban kitűnően illeszkedik a környezetbe, akár néhány méternyire is elmehetünk mellette anélkül, hogy a sekély vackában lapuló állatot észrevennénk. Ha viszont menekülnie kell, csak hosszú és izmos lábaiban bízhat, gyorsan és kitartóan tud futni.
nyulakból fajták sokaságát tenyésztették ki: óriásnyulakat, törpenyulakat, különleges egyedi rajzolatos (foltos) nyulakat, lógó fülű, azaz kosorrú nyulakat, bársonyos, a normálisnál rövidebb szőrű (rex) nyulakat, hosszúszőrű nyulakat (angóranyúl, rókanyúl) és még folytathatnám. A legtöbb nyúlfajta tenyésztése húshasznúnak indult. Napjainkban ez a folyamat- az új fajták kitenyésztése - tovább folytatódik. Mivel a haszon (hús) nyulak csaknem kizárólag hibridek, így a haszonnyúltenyésztők manapság vagy hibridalapanyagot állítanak elő bizonyos fajták tenyésztésével, vagy magukat a hibrideket szaporítják tovább. Sokkal népszerűbb azonban a nyulak sport (kiállítási)- és hobbi- (kedvenc-) célra történő tenyésztése. [2] A házinyúlról általánosságban Megjelenése A házinyúl, ősével az üregi nyúllal együtt a nyúlalakúak rendjébe tartozik. A mezei nyúltól való faji elkülönülés egyik bizonyítéka, hogy az üregi nyúl és így a házinyúl is, 4 metszőfoggal rendelkezik, míg a mezei nyúl egy párral. A faji elkülönülésnek más bizonyítéka is van, így a kromoszómaszám 22 pár, a házinyúlnál, míg a mezeinél 24 pár.
A házinyúl domesztikálása (háziasítása) már az ókorban elkezdődött, bár egészen egyértelműen csak a 14. században lehet erre bizonyítékot találni. Az üregi nyúl, házinyulaink őse Észak-Afrikában és a Pireneusi-félszigeten volt őshonos, elterjedését nagymértékben emberi beavatkozásnak köszönheti. Az ókori Egyiptomból fennmaradt falfestményeken rabszolgák áldozati állatokat, közöttük hosszú fülű nyulakat is szállítottak. Feltevések szerint az ókori Egyiptomban nagy számban, szakrális (vallási) célból tartott húsevő állatokat a szapora nyulak húsával is táplálták. A nyulak húsát természetesen az ember is szívesen fogyasztotta. A nyulat az Ószövetségben Mózes a tenyésztett állatok között említi, de húsának fogyasztását tiltja. Annál jobban kedvelték az ókori Rómában, ahol a frissen született nyúl húsa különleges csemegének számított. Hatalmas, falakkal körülvett kertekben, az ú. n. leporáriumokban tenyésztették a nyulakat. Az esetleges kiszökéseket nem tudták kivédeni, így az állatok mindenhol elterjedtek Európában, az egész római birodalom területén.