Ötnapos sörünnep vár a Westend tetején Kezdődik XIII. Budapesti Cseh Sörnapok A Budapesti Cseh Sörnapok immár 13. alkalommal várja a habzó italok szerelmeseit június 24. és 28. között. A szezon első sörünnepén cseh sörkülönlegességek, ezekből készült párlatok és gasztronómiai kalandozások sorakoznak fel a Westend Millennnium Tetőkert mobil pultjai mögött. A Serfőző csapata idén is magára vállalta a sörszezon indítását: a malátarajongók ebben az évben a Budapesti Cseh Sörnapokon koccinthatnak először. Az elmúlt hónapok rendkívüli eseményei sem engedték az alapkoncepció elhagyását, így a látogatók most júniusban is a cseh sörgyártás és kultúra mélységeiben merülhetnek el. Természetesen mindezt párlatkülönlegességekkel, cseh röviditalokkal és szaftos sörkorcsolyákkal kísérve. Az ötnapos sörünnep során a minőségi ivósör szerepét betöltő klasszikus lágerek mellett a sörgyártás fellegvárának újhullámos szereplői is képviseltetik magukat. Az ALE típusú seritalok kesernyés íze mellett többek között testesebb stoutok és triplán komlózott hoplágerek is várják a nagyérdeműt kis- és nagyüzemi cseh főzdék tolmácsolásában.
A rendezvény leírása: A Budapesti Oktoberfest hagyományaival szakítva idén új fejezetet nyitunk a rendezvény történetében. Célunk, hogy még hitelesebben közvetítsük azt a bajor életérzést, minőségi és egyben kulturált sörfogyasztást, ami a müncheni fesztivált a világ egyik legnépszerűbb és legnagyobb közösségi eseményévé tette! Idén sátrak helyett a télikert, illetve a terasz óriásponyvája nyújt majd biztonságot az időjárás esetleges viszontagságai ellen. Biztosak vagyunk benne, hogy az eredeti értékekhez visszatérve és az ideális helyszínt megtalálva egy új, a megszokott fesztiválkliséktől nagymértékben eltérő rendezvénysorozat veszi kezdetét, ami hangulatában és méreteiben rövid időn belül megközelíti majd bajor nagytestvérét! A bejegyzés alapja: