1. Komolyan sírok (Zene: Csányi Zoltán. Szöveg: Csányi Zoltán, Kohánszky Roy, Jakab Andrea) Ez egy tudatosan, a Roy és Ádám Triónak írt dal. Már a demo időszakban teljesen kész koncepcióval készültem és a próbák során is egyből megszólalt, szinte pont úgy, ahogy már korábban elképzeltem. Megtiszteltetés számomra, hogy nem csak az album nyitó dala lett, de a koncerteken is ez a kezdő nóta. A szövegről csak annyit, hogy dobosként ritmikus dallamokat írok és néha komolyan sírok. (Csányi Zoli) 2. Szerelmi állapot (Zene, szöveg: Nagy Ádám) A dal eredeti,, házistúdiós' verziója páratlan ritmusú, népies dallamvilágú, mondhatni kántálós előadásmódra készült. Ezt a verziót korábban is játszogattuk a próbákon, mindig is vonzott az aszimmetria a zenében. Az albumra azonban egy könnyedebb, gurulósabb verzió került fel Szakos Krisztián segítségével. A címével és a 'szerelemmel' ellentétben inkább a szeretet fontosságára próbálja felhívni a figyelmet, a maga ambivalens, de önkritikus módján. Tulajdonképpen a szeretet határainak feszegetése egy gyarló, de 'vérző' ember szemével.
Mely állást pályázza meg és miért? Fizetésigény: Hely, dátum Aláírás
Az alábbi önéletrajz egyszerűbb elrendezésű, geometrikus mintát kapott. Az egyszerű és mutatós megoldások kedvelőinek. Rendelés mene... A kuponkódot regisztráció után a kosárban tudod érvényesíteni Fizetési és szállítási mód Regisztráció Szállítási adatok {{ errorMessage('name')}} {{ errorMessage('email')}} {{ errorMessage('user_name')}} {{ errorMessage('password')}} {{ errorMessage('password2')}} {{ errorMessage('phone_number')}} Szállítási cím {{ errorMessage('country')}} {{ errorMessage('zip_code')}} {{ errorMessage('city')}} {{ errorMessage('house_number')}} Az ÁFF elolvastam és elfogadom {{ errorMessage('contract')}} Akciók, ajándékötletek, trendek e-mailben! {{ errorMessage('captcha')}} Jelentkezz be Jelszó: * {{ errors. loginErrorMsg}} Belépés ({{ computePostageItemPrice(postageItem, productN)}} Ft) Hiba történt a szállítási adatok lekérdezése közben! Hálózati hiba történt, kérjük próbáld újra! A kuponkódot a kosárban tudod érvényesíteni Összesen Termék ára: {{}} Ft Szállítási költség: {{ postagePrice}} Ft Teljes összeg: {{ totalPrice}} Ft {{ errors.
Donászy Magda: Anyák napján Nagyanyónak Édes-kedves Nagyanyókám! Anyák napja van ma. Olyan jó, hogy anyukámnak is van édesanyja. Reggel mikor felébredtem, az jutott eszembe: Anyák napján legyen virág mind a két kezemben! Egyik csokrot Neked szedtem odakünn a réten. Te is sokat fáradoztál évek óta értem. Kimostad a ruhácskámat, fésülted a hajamat. Jóságodat felsorolni kevés lenne ez a nap. Köszönöm, hogy olyan sokat fáradoztál értem, És hogy az én jó anyámat felnevelted nékem. Видео Nagymama канала Juliett75 Показать
Munkaerő Humanpolitika Önéletrajz Humán Labor Állásnet Öné Új fegyver az önéletrajz készítés piacán! E-mail: Jelszó: ~ Adatvédelmi tájékoztató ~ Kapcsolat ~ Súgó ~ Tippek: CV és interjú ~
2007. 09. 28. 14:50 | allaskereses | Szólj hozzá! Önéletrajz-sablon fénykép Név: Születési hely, idő: Családi állapot: Lakcím: Tel. : E-mail: (ha van) Iskolák: 1. középfokú végzettség megnevezése, dátuma, kibocsátó intézmény neve, oklevélszám. 2. felsőfokú végzettség(ek) megnevezése, dátuma, kibocsátó intézmény neve, oklevélszám. További végzettségek: tanfolyamok, szakképesítések, minősítő vizsgák, stb. megnevezése, dátuma, kibocsátó intézmény neve, oklevélszám. Nyelvtudás: milyen nyelv, szintje, ha van nyelvvizsgája: dátuma, kibocsátó intézmény neve, oklevélszám. Munkahelyek: 1. munkahely megnevezése, mettől meddig dolgozott ott, beosztása. További munkahelyek időrendi sorrendben. Jelenlegi munkahelye: megnevezése, mióta dolgozik ott, beosztása. Egyéb: jogosítvány, dohányzik-e, szabadidős elfoglaltságok, stb. Szakmai érdeklődés: milyen kiemelkedő feladatai, megbízásai voltak az előző munkahelyén (esetleges referenciamunkák), milyen gépeket, alkalmazásokat tud kezelni, milyen irányban kíván szakmailag továbblépni, továbbtanulni, stb.
missingPostageError}} A vásárlás folyamatban van, kérünk, hogy ne kattints el az oldalról! {{ eckoutErrorMsg}}